Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A második ipari forradalom

2011.07.09

A XIX. század második felében az ipari forradalom új szakasza kezdődött el Európában és Észak Amerikában. A század közepétől a fejlődés még gyorsabb mértékben haladt, a fejlődés központjai Németország és az USA voltak. Az iparnak ezt az újabb nekilendülését második ipari forradalomnak is szokták nevezni.

Az ipar további fejlődését már nem ügyes mesteremberek újításai, hanem a műszaki tudományok fejlődése, a tudomány új eredményei tették lehetővé. A fejlesztések és az új iparágak óriási befektetéseket igényeltek, ami csak tetemes tőkével lehetett finanszírozni. A korszakban ezért hatalmas tőke halmozódott fel egyes befektetői csoportok kezén, amelyek nem csupán egy-egy nemzetállam keretein belül, hanem, egész térségekbe fektetek be.

A fejlődés motorja a nehézipar, az új ipari fellendülés alapvető energia forrása még mindig a szén volt, s jellemző alapanyaga a vas és egyre inkább az acél, melyet új, hatékonyabban működő kohókban állítottak elő. Az acélipar fejlődését az előző korszak lezárását, s egyben az új időszak nyitányát is jelentő újítások jellemezték ezt az időszakot.

Az első ipari forradalom alapvető erőgépe, a gőzgép a XIX. Század második felében tovább fejlődött, hatalmas teljesítményeket hoztak ki belőle (vasutak 100 km/h, gőzhajók néhány nap alatt átszelték az óceánt). A XIX. Század második felében a korábbi tudományos felfedezésekre építve megkezdődött az elektromos áram ipari felhasználása. A villamosság elsőként a világítást (izzólámpa, Edison) forradalmasította. A villanymotor számos, előnyel, rendelkezik a gőzgéppel szemben szakaszosan, lehet működtetni, alkalmas volt üzemek erőforrásának, de kisebb gépekbe (fúró, csiszoló stb.) is beépíthető, így alkalmazása újabb területeken váltotta fel az emberi erőt. Szállítása vezetéken történt, ami számos területen tette lehetővé az elektromos árammal működtettet gépek alkalmazását, ugyanakkor olcsó is volt. Az világítás révén lehetővé vált a három műszakos termelés. A század végére az elektromos áram terjedésének nagy lökést adott a vízerőművek építése. Az elektromosság elsőként a világítást forradalmasította, de az elektromosság tette lehetővé a hírközlés gyorsütemű fejlődését is (Bell – telefon, Marconi – drót nélküli távíró), ami serkentője volt a világgazdaság kialakulásának.

Az új megoldások keresése a XIX. Század végén a robbanómotor (Otto, Daimler, Benz) megalkotásához vezetett. A robbanómotorok elsőként a közlekedésben, az autó révén nyert tért. Az egyes típusok gyors ütemben tökéletesetek, s Amerikában a Ford cég megvalósította a tömegtermelés új, hatékonyabb formáját, a szalag rendszert. A könnyű robbanómotor tette lehetővé az ember számára a repülést. A levegő meghódítása két úton indult el, léghajóval és repülőgéppel (amerikai Wright testvérek, 1903). Végül a mozgékonyabb és biztonságosabb, bár a korszakban teher- és személyszállításra alkalmatlan repülő nyert teret. A robbanómotorok üzemanyag szükséglete hívta életre a kőolajbányászatot. Jelentős tőkével indult meg az olaj kutatása és feltárása. A kőolaj feldolgozása új iparágat teremtett: a petrokémiát melynek legfőbb terméke a benzin és a gázolaj volt.

A technikai forradalom mezőgazdaságot nem hagyta érintetlenül. A robbanómotor elterjedése révén megjelent a földeken a nagy teljesítményre képes erőgép a traktor. Az új erőgépekkel a legnehezebb mezőgazdasági munkákat is szántás, vetés, aratás, gépiesíteni lehetett. A vegyipar a műtrágya alkalmazását, biológia fejlődése a fajták nemesítését tette lehetővé. A termésátlagok tovább nőttek, a fejlett országokban a mezőgazdasági népességszáma nagyságrenddel csökkent.

Az ipar vívmányait természetesen a hadipar is hasznosította. Afréd Nobel svéd fizikus a dinamit felfedezésével biztonságosabbá s egyben széles körben alkalmazhatóvá tette a nagyhatású robbanóanyagot, a nitroglicerin. Az acélipar és a gépipar újításai, az ismétlő és sorozatvető fegyverek elterjedése jelentősen megnövelte a tűzerőt.

Az ipar a XIX. század második harmadáig jórész a szabad verseny keretei között fejlődött. A versenyben a gyengék kiestek és a hatékonyak megerősödtek, ezáltal a gazdaság növekedett. A közgazdaság-tudomány szabad versenyes kapitalizmusnak nevezi ezt a korszakot.

A második ipari forradalom idején óriási beruházásokra került sor, ami az egyes tőkésvállalatok, csoportok együttműködéséhez, az ipari és a banktőke összeolvadásához, vagyis a finánctőke kialakulásához vezetett. A tőkéscsoportok között kialakult kapcsolatokat összefoglalóan monopóliumnak nevezzük. A monopóliumoknak számos formája volt: kartellek (piacot osztották fel egymás között), szindikátusok, trösztök (vállalatok teljes összvonása), konszernek, konzorciumok, holdingok alakultak, amelyek egy-egy ágazatban földrésznyi piacot is birtokoltak. Ezek már kevésbé kötődtek a nemzeti piachoz. Ott fektettek be, ahol a legkedvezőbb feltételek kínálkztak, így jelentős szerepet játszottak a tőkekivitelben. Kialakult egy mérhetetlenül gazdag réteg, az ún. felső tízezer, de a szakképzett munkavállalók életkörülményei is javultak, gyarapítva ezzel a középosztály egyre szélesedő táborát, mely nélkül aligha beszélhetünk fejlett társadalomról.


A tőkés centrumon belül jelentős súlyponteltolódás ment végbe. Németország és az USA hatalmas tempóban tört az élre, míg a korábban vezető szerepet játszó országok (Belgium, Hollandia) lemaradtak. A történetírás ezt egyenlőtlen fejlődésnek nevezi. A gyarmatokért folyó versenyfutás is új szakaszba lépett. Mivel szabadon gyarmatosítható terület már nem állt rendelkezésre, megindult a küzdelem a gyarmatok újrafelosztásáért, s különféle hatalmi szövetségek alakultak ki.

 
 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 798237
Hónap: 5265
Nap: 217