Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mohácsi csata

2011.07.09

 

Erőviszonyok

A 16. század az Oszmán Birodalom virágzásának időszaka volt. Az Oszmán birodalom egyre inkább növelte területeit, és már-már felülmúlta az európai nagyhatalmak erejét. A török hadsereg a kor egyik legnagyobb és legjobb hadserege volt. Könnyűlovasságból (szpáhik), gyalogságból (janicsárok) és tüzérségből állt. A XVI. század elején Magyarország és a Török Bir. között az erőviszonyok az oszmánok javára módosultak. Miután az Oszmán Bir. megszerezte a közel keleti tartományokat, területe, népessége és bevételei megduplázódtak. Ezzel szemben Magyarországon meggyöngült a királyi hatalom, a királyi jövedelem már nem fedezte a végvárvonal fenntartását, így azok állapota folyamatosan romlott, belső viszályok és feudális anarchia is gyengítették.

 

 

Belpolitika

A Magyar Királyságban Mátyás (1458-1490) halála után megindult a harc a trónért. A bárók nem támogatták Corvin Jánost, helyette egy olyan királyt akartak a trónra, aki külső segítséget is igénybe tud venni a török elleni harchoz és akit szabadon irányíthattak. A küzdelmet a Jagellók és a Habsburgok között a gyorsaság döntötte el: Jagelló Ulászló elsőként fogadta fel Mátyás zsoldosait, így már katonai erő birtokában tudott tárgyalni.

II. (Dobzse) Ulászlónak (1490-1516) a rendek kemény feltételeket szabtak:

  • saját költségére megvédi az országot,
  • nem szedi be a rendkívüli hadiadót és
  • minden fontos kérdésben kikéri a rendek véleményét

 

     => így a királyi hatalom látszólagossá vált

Ekkor a tényleges hatalom a királyi tanács (bárók) kezében volt. Velük szemben az egyetlen szervezett erő a nemesség volt. Így a Jagelló kor a nemesség két pártjának folyamatos küzdelmét eredményezte.

A főnemesség jelentősen megerősödött: megszerezte a jogot az ország védelmére és birtokain behajtotta a rendkívüli hadiadót, ami így a török elleni küzdelem helyett a bárók egymás elleni harcait szolgálta. A banderiális hadszervezet a török ellen már nem volt ütőképes.

Mátyás halála után a jobbágyok terhei sem változtak, így a jobbágyság tovább differenciálódott: létrejött egy vékony paraszti réteg, amely már béresekkel is dolgoztatott, ugyanakkor tömegek váltak zsellérré (1/8-nál kisebb birtokú jobbágy). A mezővárosok megadóztatására vonatkozó törvény azonban elzárta a parasztság legmódosabb elemeit a további felemelkedéstől. A jobbágyság elnyomása 1514-ben a Dózsa-féle parasztfelkeléshez vezetett, amelynek leverése után a röghöz kötés tovább súlyosbította a jobbágyság helyzetét (=a jobbágy szabad költözésének kategorikus tilalma).

II. Ulászló után 16 éves fia: II. Lajos került a magyar trónra. Elsődleges célja a királyi hatalom megerősítése volt. Osztrák mintára szembefordult a rendekkel és támadást indított a bárók ellen, valamint megfosztotta Báthory Istvánt nádori méltóságától, s helyébe Werbőczy Istvánt választatta meg. Reform intézkedései azonban megbuktak. A jagelló korban (1490-1526) az állam meggyengült (nem volt erős kezű uralkodó, kincstár és hadsereg) – ez nagyban hozzájárult a középkori állam bukásához.

 

 

Külpolitikai helyzet

A külpolitikai helyzet megváltozott: Mo. a Habsburgokhoz közeledett (bárói nyomásra és dinasztikus céllal), tőlük remélve segítséget a törökkel szemben. Azonban nem tudtak segíteni, hiszen katonai erejüket teljesen felemésztették a nyugati harcok. Mo ezzel a lépéssel egy olyan államhoz húzott, mely teljesen elszigetelődött a hatalmi harcok miatt – létrejött ellenük a cognaci liga (a pápa, Franciaország, Velence, Milánó és Firenze között kötött szövetség - Célja a madridi békekötés hatályon kívül helyezése és V. Károly Itália fölötti hatalmának megtörése), amelyhez a török birodalom is csatlakozott.

 

A magyar külpolitika a Jagelló korban (1490-1526) igyekezett fenntartani a békét a törökökkel, azonban I. Szulejmán trónra lépésével megváltozott ez a helyzet: Budára küldött követeit a magyarok fogságba ejtették, ezért a törökök megindították a támadást.



 

Végvári vonal összeomlása

Szulejmán seregei a meggyengült végvidék ellen indultak, feltartóztathatatlanul vonultak előre: megszerezték Szabácsot és Nándorfehérvárat (1521), így az ország vízen és szárazföldön is nyitottá vált a törökök előtt.

 

 

A mohácsi csata

 

A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére semmi komolyabb előkészületre nem került sor. A nemesség csekély számú haderőt adott, míg a nagyobb haderővel rendelkező méltóságok nem mozdultak, mert nem merték elhagyni tartományukat. A király elindult délnek, de már Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultán hadai (60.000 reguláris katona) Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán és elfoglalta Péterváradot.

 

Tomori Pál (magyar seregek fővezére) csekélyszámú serege egyesült a király mintegy 20.000 fős, nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával. Heves vita alakult ki, hogy vállalják-e a küzdelmet, végül Tomori és a délvidéki katonák kierőszakolták a támadást. A csatára a mohácsi síkon került sor 1526. aug. 26-án. Egyedül a nehézlovasság rohamainak sikere biztosíthatta volna a győzelmet, de miután összeomlott a nehézlovasság a csata két óra alatt elveszett.

 

A lovasság egy része megmenekült, de sokan elestek, vagy a mocsarakba vesztek, mintegy 18ezer katona. A gyalogság zöme eredeti harcrendjében pusztult el. A csatamezőn maradt 7 főpap, 28 főúr, s a fővezér, Tomori Pál is. Politikai szempontból a király halála volt a legnagyobb veszteség, aki menekülés közben a Csele-patakba fulladt. A magyar államgépezet megbénult, egységes cselekvésre, ellenállásra nem került sor.

Volt olyan, mint Báthori István nádor, aki a csatából jövet kirabolta a menekülő pécsi káptalant, és volt olyan, aki saját költségére tömegsírokba temettette a halottakat.

 

 

Az ország három részre szakadása

Az elesett király helyére Szapolyai János erdélyi vajdát választották uralkodónak, a Habsburg-pártiak azonban Ferdinándot támogatták. Tokajnál Ferdinánd vereséget mért Szapolyaira, aki a szultánhoz fordult segítségért. Szulejmán János hűségéért cserébe elfoglalta Budát, majd átadta neki. Eztán Bécs ellen indult, de vissza kellett fordulnia. 1532-ben ismét kísérletet tett Bécs bevételére, de Jurisics Miklós Kőszegnél útját állta.

Egyre világosabbá vált, hogy a két nagyhatalom nem bír egymással. Magyarország a két birodalom ütközőzónájába került. 1533-ban szerződésben kölcsönösen elismerték egymás területeit.

1538-ban I. Ferdinánd és Szapolyai János Váradon békét kötött, amely értelmében kölcsönösen elismerték egymás királyságát, továbbá megállapodtak, hogy János halála után trónja a Habsburgokra száll. 1540-ben, amikor Szapolyai meghalt, megeskette híveit, hogy fiát, János Zsigmondot teszik meg királynak. Hogy kérését teljesíteni tudják Fráter György a szultánhoz fordult. 1541-ben a törökök megszállták Budát, ahol be is rendezkedett, Izabellának és a csecsemőnek Erdélyt és a Tiszától keletre eső részt adta.

Így az ország három részre szakadt:

·         Királyi Magyarország (nyugaton és északon)

·         Izabella királysága (keleten)

·         Török Birodalom, vagy más néven a hódoltsági területek (délen).

 
 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 964134
Hónap: 3399
Nap: 71