Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Személyek - kora újkori Mo.

2008.05.10

Dózsa György: székely végvári vitéz Nándorfehérváron, a bajvívások hőse. 1514-ben egy félelmetes hírű török legyőzése után pénzjutalmat és címert kapott a királytól. Valószínűleg híre miatt nevezték ki 1514. április végén a török ellen gyülekező keresztes had vezérének. A táborban uralkodó hangulat, de főleg amiatt, hogy az urak akadályozták azt, hogy a parasztok keresztesnek álljanak, s a már összegyűlt hadat megkísérelték szétverni, végül a nemesek ellen fordult seregével. Politikai elképzeléseiről nem sokat tudunk; talán a jobbágyi szolgáltatások eltörlését, s a parasztság rendi képviseletét szerette volna elérni. Kegyetlen módon végezték ki Temesváron.

II. Lajos (1516-1526): Jagelló-házból származó magyar és cseh király, aki bár „nem volt híján a talentumoknak”, nem tudott úrrá lenni a magyar urak viszálykodásán, s nem tudta visszaszerezni az apja idejében elveszett királyi jövedelmeket. A török ellen csekély külföldi segítséget kapott. A mohácsi csatában esett el.

Szapolyai János (1487-1540): erdélyi vajda (1505-től), a köznemesi párt vezére, a Dózsa-féle felkelés leverője, 1526-tól 1540-ig I. János néven magyar király. Következetesen törekedett a királyi cím megszerzésére: már 1505-ben megkérte II. Ulászló leánya kezét (visszautasították), ám a mohácsi csatában a király ellentétes parancsai miatt nem vehetett részt. Trónját csak a szultán hűbéreseként tudta I. Ferdinánddal szemben megtartani, de utódaitól eltérően ő nem fizetett adót a törököknek.

I. Szulejmán: Törvényalkotó, vagy Világhódító (1520-1566): török szultán, a birodalom legjelentősebb uralkodója. Ő volt a mohácsi győző, és az ő seregei foglalták el Magyarország középső részét 1541-ben. 1566-ben, Szigetvár ostromakor halt meg a török táborban kitört vérhasjárványban.

Fráter György: horvát kisnemesei családból származó katona, majd pálos szerzetes, 1528-tól I. János király bizalmas tanácsadója, fontos kormányzati feladatok ellátója. 1534-ben jutalmul váradi püspök lett. Fő célja az ország egységének megteremtése volt; nagyrészt neki köszönhető a váradi egyezmény létrejötte. János Zsigmond gyámjaként, Szapolyai végrendeletének végrehajtójaként azonban a megosztottsághoz járult hozzá. Ő szervezte meg a Szapolyaiaknak jutott területeken az államot. Mégis úgy érezte, 1541-ben a török behívásával tragikus hibát követett el, amit élete hátralévő részében minden eszközzel megpróbált jóvátenni. Beleegyezett, hogy az egység a Habsburgok jogara alatt valósuljon meg, ha azok megfelelően kárpótolják a Szapolyai családot és képesek megvédeni a törökkel szemben Erdélyt és Kelet-Magyarországot. Mivel Ferdinánd Erdélybe érkező zsoldoshadát erre alkalmatlannak tartotta, igyekezett a törökökkel is fenntartani a jó viszonyt. Ezért gyanússá vált, s Ferdinánd tudtával megölték.

Zrínyi Miklós: (1508-1566): horvát bán, a szigetvári hős. Vitézül harcolt a törökök ellen; állandó küzdelemben állt a bécsi udvarral és az osztrák tábornokokkal, mert nem támogatták, sőt gyakran akadályozták törökellenes vállalkozásait. Emiatt lemondott a báni tisztségről, de elvállalta Szigetvár kapitányságát. 1566-ben a Bécs ellen induló szultáni sereget feltartóztatta. A rommá lőtt várából kitörve maradék csapatával hősi halált halt.

Báthori István (1571-1586): Erdély második fejedelme, s 1576-1586 között lengyel király. Megszilárdította Erdély helyzetét, mert leszámolt azokkal az erőkkel, akik Magyarországot Erdély Habsburgoknak történő átadásával akarták egyesíteni. Ő Erdély és a lengyel királyság erejére támaszkodva akarta megvalósítani az egységet, ám a lengyel ügyek ebben megakadályozták. Erdélyben kedvezett a katolikusoknak, s megpróbálta betelepíteni a jezsuita rendet.

Károli Gáspár: gönci református lelkipásztor, az első Magyarországon nyomtatott teljes Bibliának (vizsolyi Biblia) a fordítója és kiadója.

Bocskai István (1557-1606): kelet-magyarországi főúr, 1605 februárjától haláláig erdélyi fejedelem, s ez év áprilisától Magyarország választott fejedelme. Az első Habsburg-ellenes rendi felkelés vezére (1604-től), a rendi önállóság és vallásszabadság helyreállítója. Miksa császár udvarában nőtt fel, s udvarhű főúrként szolgálta a császárt Erdélyben. Amikor a felségárulási perekben ő is sorra kerül, az ellenállást választotta, és a hajdúkat megnyervén rövid idő alatt katonai győzelmek sorát aratta. Sikeres harcaival elérte, hogy a Habsburgok nem csupán a magyar rendekkel egyeztek meg (bécsi béke, 1606.), hanem lezárták az ország mérhetetlen pusztulását okozó tizenötéves háborút is (zsitvatoroki béke, 1606.). Politikai végrendeletében az elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy ha lehetőség adódik, magyar uralkodó jogara alatt kell egyesíteni Erdélyt, a Partiumot és az északi magyar területeket, ám amíg a magyar trónon idegen uralkodók ülnek, az ország számára fontos az önálló Erdélyi Fejedelemség fennmaradása.

Bethlen Gábor (1613-1629): erdélyi fejedelem, s választott magyar király is volt. Báthori Zsigmond udvarában nőtt fel. Már15 éves korában részt vett egy törökellenes havasalföldi hadjáratban. Később Báthri Gábor tanácsadója lett, ám amikor az közeledett a Habsburgokhoz, török területre menekült. A török fegyveres erejére támaszkodva szerezte meg a fejedelmi hatalmat, de a szultáni jelölést az erdélyi rendek még Báthori Gábor életében elfogadták. Igyekezett orvosolni a korábbi méltánytalanságokat, s visszaadta kiváltságaikat a székelyeknek és a szászoknak. Három hadjáratot vezetett Magyarországra a Habsburgok ellen; Erdély függetlenségét, a magyarországi rendi jogokat és a vallásszabadságot sikerült biztosítania, de az ország egyesítése nem valósult meg. Bőkezűen támogatta a kultúrát (Nagyszombaton és Gyulafehérváron főiskolát alapított), a jobbágyifjakat is tanulásra ösztönözte.

Pázmány Péter (1570-1637): főpap, a magyarországi ellenreformáció kiemelkedő képességű vezéralakja, a magyar próza jeles képviselője. Protestáns köznemesi családból származott, de fiatalon katolikus lett, s belépett a jezsuita rendbe. Különféle jezsuita iskolákban szerzett hatalmas műveltséget; a latin és a német mellett tudott héberül és görögül is. Híres hitvitázó volt, s prédikációi nagy közönséget vonzottak. 1616-tól esztergomi érsek. Ő alapította a nagyszombati egyetemet (1635). A reformáció eszközeit felhasználva nagyon sok embert térített vissza a katolikus hitre, köztük a legjelentősebb főnemesi családok tagjait. Védelmezte Magyarország rendi különállását, s az adott helyzetben szükségesnek tartotta az önálló Erdély létét.

Zrínyi Miklós (1620-1664): „a költő és hadvezér”, nagybirtokos, horvát bán. Egész irodalmi, hadtudományi munkásságát a török elleni harcnak szentelte. Gyakorlati katonai lépéseit az udvar akadályozta, ezért meggyőződésévé vált, hogy a török uralom csak erős nemzeti hadsereg és a nemzeti királyság megteremtése után rázható le. Az ennek érdekében teendő gyakorlati lépéseket vadászbalesetben történt halála megakadályozta.

I. (Habsburg) Lipót (1657-1705): magyar király, német-római császár. Hosszasan hadakozott a német területeket megszálló, majd a spanyol Habsburgok örökségét megszerezni törekvő XIV. Lajos francia királlyal, s emiatt a törökkel szemben passzív maradt. A nyugaton elszenvedett kudarcok hatására azonban végül felértékelődtek szemében a dunai tartományok, ami lehetővé tette a török kiűzését Magyarországról. A magyarokat, mint a franciák lehetségese szövetségeseit, mindig gyanakvással figyelte, s többször megkísérelte abszolutisztikus módon kormányozni az országot.

Savoyai Jenő (1663-1736): tehetséges császári fővezér. A franciák ellen harcolt, s 1697-től, mint főparancsnok vett részt a hódoltság felszabadításában. Legjelesebb győzelmét 1697-ben, Zenta mellett aratta. Ezután ismét a nyugati frontra küldték, s fényes győzelmeket aratott a franciák felett (pl.: Höchstädt, 1704). AZ 1716-1718-as török háborúban ismét a császáriak fővezére. Szolgálataiért Ráckeve környékén kapott birtokot a császártól.

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735): magyar főúr, a Habsburg-ellenes szabadságharc vezetője, 1705-1711 között erdélyi fejedelem és a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme. Gyermekként élte meg nevelőapja, Thököly Imre elhurcolását, majd édesanyjától, a Munkács várát közel három évig hősiesen védő Zrínyi Ilonától is elszakították. Szigorúan császárhű szellemű, de színvonalas nevelést kapott a jezsuitáktól, személyesen Lipót császár gyámsága alatt. Miután átvette birtokait, nyomasztotta, hogy Magyarországon személyében mindenki a függetlenségi törekvések folytatóját látta. Végül megpróbálta felvenni a kapcsolatot a francia királlyal. Mikor ez kitudódott, bebörtönözték (1701), ám innen rövidesen megszökött, s Lengyelországban talált menedéket. Az elégedetlen tiszaháti bujdosók és nemesi barátai rábeszélésére állt a felkelés élére, és 8 évig küzdött az ország önállóságáért. A szabadságharc bukásakor felkínálták számára a kegyelmet, ám ő a száműzetést választotta. Lengyelországban, majd Franciaországban élt. 1717-ben a Habsburgokkal háborúba keveredő szultán hívására Törökországba ment, ám semmit sem tehetett a magyar függetlenség érdekében. Rodostón halt meg. Igen művelt, a hadtudományban, a gazdasági-technikai kérdésekben és a művészetek terén is tájékozott főúr volt.

Puszika.hu - Csillogó idézetek, graffitik, feliratok
 
 

 

Profilkép





Archívum

Naptár
<< Március / 2020 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 814657
Hónap: 9949
Nap: 377